2012. december 16., vasárnap

őszi káposztarepce
őszi árpa
 Az őszi vetéseket az idén is lefényképeztem novemberben, amikor ragyogó idő volt.
Az időjárás kegyes volt hozzánk,a nappali maximum még a 18 fokot is  elérte.
Az őszi vetések kellőképpen kifejlődtek, remélem,a telet is jól vészelik át.


2012. október 28., vasárnap

                                                     Térkép az indulásnál

Kirándulni voltam a baráti és ismerősök csoportjával autóbusszal  Magyarország  szakrális helyére Dobogókőre,
A  föld szivcsakrájaként  számon tartott Dobogókőnél idegen vezetőnk ismertette a társasággal a
Pilis hegység nevezetességeit A magyarság eredetével kapcsolatos legújabb kutatási eredményeit
ismertette velünk. Elmondta, hogy a finnugor eredetünk teljes mértékben törölhetjük. A múltunk
csodálatos, a Pilis nagyon sokat feltárna, ha hozzáértő emberek, és kellő anyagi fedezet lenne a kutatásokra. Feltételezik,hogy Árpád fejedelem itt van eltemetve.
A  magyar sajtóban semmit nem olvastam, pedig tárgyi bizonyítékok is vannak a múltunkról
Többek között az alábbiakban a Pálos szerzetesek templomáról készült képek.
.
.




A Pálosok kolostora

A 700 éves pálosok kolostorának maradványai             





A szakrális  kő, mely keresztet ábrázol


Pilisszántón találták ezt a követ, amely jelenleg a templom közepén beszakadt pince rendszer feltárt
bejáratában helyezték el. A polgármester a pince rendszer feltárásának szinte regényes történetét is el
mesélte. Úgy vélik, hogy nagyon hosszú a pince rendszer, de egyelőre lehetőség nincs  feltárni.
A leletet 4000 évesre becsülik. Tehát nagyon érdekes és elgondolkodtató dolgokat láttunk a Pilisben.
Idegen vezetőnk sokat mesélt a  feltárásokról, Árpád fejedelem sírjáról, elhatároztuk,hogy a tavasszal
visszatérünk egy hétre, minden nevezetességet bejárunk.
A kirándulásról  felemelő érzésekkel, és energiával feltöltődve értünk haza.

2012. október 18., csütörtök

Kőszeg romantikus belvárosa



Folytatom a burgenlandi kirándulás beszámolóját.
Többek között ellátogattunk Fraknó várához, az Eszterháziak ősi fészkéhez.
A várban megtekintettük  a kincstárt, a fegyvergyüjteményt, és a több mint 300 éves irattárat.
Az irattárban katonás rendben állnak még ma is a 300 éves iratok, a magyar provinciákról
szóló irattárokat is láttuk. Többek között pl.Simomtornya, Ozora, iratait is láttam.
Utána Eisenstadt-ba /Kismarton/ tettünk látogatást, szintén Eszterházy kastélyt látogattunk meg.
Hazafelé utbaejtettük Ruszt falut, mely egy kis gyöngy szeme az osztrák borvidéknek.

Útban a Magyar határ felé megálltunk megnézni a Páneurópai piknik helyszínét is.


A jelképes nyitott határ a Páneurópai piknik emlékhelynél





   
Az emlékmü
                                                                                                                                 

2012. szeptember 27., csütörtök







A kukorica betakarítását befejeztük. Sajnos az átlagunk az 1994-es év óta  rekordot ért el,
mert ilyen rossz átlag termésünk még nem volt. l,9 tonna hektáronként.!! Katasztrófa.
Egy hektár művelési költsége 210.000 Ft-ba kerül, a bevétel nem éri el a 133.000 Ft-ot
abban az esetben, ha 7000 Ft/q áron számolok.
A repce vetését az utolsó percig elnapoltuk, mert a talaj olyan száraz volt, hogy nem lehetett
elmunkálni. Szerencsére az eső a 24. órában megérkezett, így az őszi káposzta repce időben
a talajba került. A kelés is jól sikerült, 1 hét alatt kisorolt a földből.

Az év elején már írtam, hogy rendkívüli évnek nézünk elébe, de  ilyen rendkívüli eredményre
mint a rossz kukorica termés és az óriási szárazság, a nagy hőséggel  nem számoltam .



rekor

2012. szeptember 23., vasárnap




Paraszti régiségek kiállitását néztük meg egy faluban, a ház ahol a használati tárgyakat kiállitották
szintén müemlék.


Csodálatos ablak,a templomban







2012. szeptember 22., szombat







Látogatást tettünk Bernsteinben/magyarul:Borostyánkő/ a féldrágakő bányamuzeumban,
ahol láttuk, hogyan bányászták ki régen a féldrágaköveket, a fenti kép a múzeum előtt
készült. Utána vásárolhattunk a féldrágakövekből készült gyönyörű ékszerekből.





Reiding /Doborján /  Liszt Ferenc szülőfalujában, egy csodálatos emlék helyet hoztak létre a
falu közepén. A falu csodálatos terét  Liszt Ferenc emlékének szentelték, és nagyon szépre
sikerült. A téren a fenti zongora pompázik a művész szobrával, és a zenélő szökőkuttal együtt.







2012. szeptember 19., szerda








Kisebb kirándulást tettünk baráti társasággal, Burgenland területén, azon a részen mely
régen a nagy Magyar országhoz tartozott.
Először is amint átléptük a határt, éles különbség volt az utak mentén a táj rendben tar-
tása, az utak karban tartottsága között. Még csak véletlenül sem láttunk az út mentén
derékig érő gazt, a mezőgazdasági területek mellett sem.
Első utunk Gloggnitzba  vezetett, ahol a fenti emeletes vasúti kocsikon felutaztunk a festői
szépségű Semmeringig









Semmering vasutállomásán  emlékmű, a hegyi vasút építőjének, tervezőjének.
Azután egy müemlék templomba látogattunk el, amelyik fent található a Semmeringnél,
érdekessége,az oltár mögött folyik ma is egy forrás, a vize gyógyitja a szembetegségeket.
Régi mondák szerint, aki megmossa benne a szemét, a szembetegség meggyógyul,
aki nem látott visszanyeri látását.
A templomban a Passzionisták  gyakorolják a vallásukat. Ilyen vallást még
nem hallottam.
Estére nagyon kellemes szállásunk volt Kőszegen a város szélén. A finom vacsora után
fáradtan pihentünk le.

2012. augusztus 26., vasárnap

Mas 35 Bn kukorica /fehér/

Gyülekezés a szántóföld szélén

A cég képviselői

Az előadások a telephelyen
A kukorica tábla,ahol 2 t. termés várható
A hét végén pénteken kukorica fajta bemutatón voltam Szentgáloskéren.
A bemutatón nagyon érdekes téma, a Magyarországon lévő egyre inkább tért hódító,
száraz, és forró /trópusi/ időjárásnak kitett mezőgazdasági termelés volt.
A szárazságot  úgynevezett MAS 35 BN nevű fehér szinü kukorica termelésével
tudjuk megoldani. A fenti képeken nagyon jól látszik, hogy  a megszemlélt táblán
a termést 8 tonnásra becsültük, míg az utolsó képen lévőt, amit a saját területünkön
fényképeztünk,ott 2 tonnás átlag termést prognosztizáltunk

A Maisadour cég Magyarországi leány vállalata termelteti, és forgalmazza ezeket a
fajtákat "Hunzea" néven jegyezték be.

A vetőmag forgalmazáson kívül a felvásárlással is foglalkoznak. A felvásárlási ár a
mindenkori tőzsdei ár, /nincs levonás a beszállításra/ mert telephelyi ár, plusz tonnánként
3000 Ft prémiumot fizetnek. Elmondták, hogy jó időjárás esetén, a 12-13 tonnát
is megtermi ez a fajta kukorica.

A bemutatón látottak nagyon érdekesek voltak, gazdag tapasztalattal mentünk haza,
habár a hőmérő higany szála közel volt a 40 fokhoz.

2012. augusztus 25., szombat





Kocsis Zoltán a zongoránál
A múlt hét végén Kaposfest rendezvényen voltunk Kaposváron. Csodálatos koncerteken vettünk
részt.  A koncertre Barátaimmal együtt voltunk meghíva vendégként. A Kaposfest 3. éve kerül
megrendezésre, már nemzetközi híre van, igen rangos zenekarok, és világhirü művészek is
részt vesznek rajta, azonkívül  fiatal tehetséges művészek is bemutatkoznak a közönségnek.
50 hazai és nemzetközi művész világszinvonalu előadásai és különleges produkciók egyedülálló jelleget kölcsönzött a fesztiválnak. Rendkivüli feltöltődéssel járt a koncert. 2013 augusztusában is
megrendezésre kerül a rendezvény, jövőre előre megvesszük a jegyeket.

2012. augusztus 19., vasárnap

A csodálatos  muskátlim
Kézmüves vásárban voltam augusztus 16.-án Pécsett. A vásár nagyon nivós volt. Volt ott
szappan /kézzel készitett/ sajt,  mézeskalácsos, méztermelő, szőlőtermelő, nemezelő,
bőráru készitő, gyöngy ékszer készitő. Én is elvittem a gyöngyeimet árusitani.
Sajnos a jó hangulat ellenére vásárolni nem vásároltak, csak olyant, amit enni ,inni  is lehet.
A vásárban inkább csak nézelődők voltak.


Pécs Kossuth tér Kézmüves vásár
Kézmüves vásár
                                                                

Zsolnay muzeumban készült felvétel
A koszoruslány ruhája
A vizsgamunka
Az Unokám készülődik a koszoruslány szerepre, felpróbálta a ruháját, ami gyönyörű. Megpróbáltam
megfordítani, nem sikerült./A képet/. Az unokám elment Budapesten a Szamos Marcipán által  szervezett
tanfolyamra és ezt a tortát készítette, természetesen a virágok marcipánból készültek,és gyönyörűen
sikerült.

2012. augusztus 2., csütörtök

Igazi nyári időjárás van.Néha mikor lehűl a levegő, vagy esős idő van, mindenkinek javaslom, hogy
kiránduljon, látogassa meg a Pécsi Zsolnai negyedet, elkészült, át lett adva a nagy közönségnek,és
csodálatos! Először is ingyenes parkolót hoztak létre, és a gépkocsi védve van az időjárástól is.
 egy hídon kell átmenni a Zsolnay negyedbe, a híd a városba bevezető út felett ível át, amit csodálatosan
felújitottak. A negyedben egész napot el lehet tölteni, mi is így csináltuk. Megnéztük a Gyugyi -féle
Zsolnay gyűjteményt, a Zsolnay család történetének kiállítását, a Rózsaszín Zsolnay  kiállítását,
továbbá a Látványmanufaktura   kiállítását.A negyedben van 2 étterem,
ahol az egyik az a színvonalasabb, I.osztályú, a másik sem marad el a színvonaltól, ott menüt adnak
2 fogásost, 650 Ft-ért, friss, és finom volt. /gyümölcs leves, rántott szelet, szalma krumpli/ A Zsolnay
Mauzóleum megtekintése után megnéztük a Planetárium előadását is,"Helyünk a világ egyetemben"
ami roppant érdekes, és varázslatos volt.A negyedben  helyet kapott a Bóbita Bábszínház

Zsolnai Mauzóleum bejárata
nagyon szép épületben. A negyedben helyet kapott Pécsi Galéria, ahol mindig az aktuális kortársi
művészek kiállítását rendezik meg. A Pécsi kirándulásunk nagyon tartalmas volt.

2012. július 26., csütörtök

Vendégeim voltak nálam,az öcsém kisfia, és felesége, nagyon örültem nekik. Elmentünk kirándulni. Egyik délelőtt
a a városunkban lévő szobor parkot néztük meg. A szobor park az első független
magyar kormány tagjait ábrázolja.


A városunk a szobrokat Budapestről hozta,  kidobták őket az enyészeté lett volna,
igy megmenekült. A park egy nagyon szép környezetben van. 

2012. július 19., csütörtök

A nagyszerü kánikulai időben fürödni mentünk a barátaimmal, majd vacsorázni a Kis hegyre.
gyönyörü kilátással a balatonra. Felejthetetlen volt a balaton termál fürdői melegségü vize, és


a kilátás este a Balatonra.

2012. július 11., szerda

A benyújtott kártérítést 8 napon belül megkaptam a bőröndömre. Nagyon gyorsan. Ilyen gyors
ügyintézést még én nem tapasztaltam. Postán küldték a pénzt. Az aratást elkezdtük. A munka helyemen
a repcével kezdtük. Az átlag termésünk  2.4  t/h lett. Az őszi búza  /Lupus/ átlag termése 4,4 t/h
A durum búza átlag termése igen alacsony, 2,5 t/h lett. Előzetesen úgy kalkuláltuk az előző év
gyakorlatának megfelelően, hogy kb.21 napig tart az aratás. A GPS beszerelése óta viszont
 minden munkánk csodálatos módon lecsökken. l2 napig tartott az aratás! Igaz, hogy sem műszaki
hiba, sem az időjárás nem lassította a munkákat. A GPS-be történt beruházásunk már 4 hónap
alatt megtérül, energiában munkabérben stb.

2012. július 6., péntek

A muzeumok megtekintése után városnézés, az Anna Frank házának megtekintése, egy ir
kocsmában vacsoráztunk. A vacsora steak volt /marha husból/ és párolt zöldségek.
Hollandiában töltött idő nagyon tartalmas volt, sokmindent láttam. Az emberek tényleg
szinte csak kerékpárral közlekednek városon belül. A város nyugodt légkört áraszt, rendőrt
én egész héten nem is láttam, sem pedig rendőrautót.
A hazafelé vezető ut a KLM légitársasággal simán, és pontosan zajlott, a kalandom annyi
volt, hogy a böröndöm széttörött, a kártéritést  benyujtottam.
Hazaérkezésem után már Péter-Pál napján elkezdődött az aratás.
A repcével kezdtük. Sajnos a mennyiség alatta marad a várt termésátlagnak.
Az ir kocsmában

érett a buza

A fiukkal a bérelt  amszterdami lakásban


Steak zöldségekkel

a lakás ablakából a kilátás

hal-vacsora

a kocsmában mulatozunk

repce aratása

buzamező /Lucilla/
Remélem az ár majd ennek megfelelően alakul.

2012. június 30., szombat

Csodálatos kép a Rijks muzeumban

utcakép Amszterdamban

A Rijks Muzeum

Utcakép
A következő napokat a muzeumoknak szenteltem. Megnéztem a Rijks Muzeumot. A muzeum harmada üzemel, a kétharmadát tatarozzák, igy az egész gyüjteményt nem láthattam. Csodálatos képeket,
többek között Rembrandt képeket is. Másnap tudtam csak elmenni a Van Gogh muzeumot is,
szintén nagy élmény volt. Másnap a fiam elkisért a Gyémánt muzeumba.. Nagyon szépek voltak  a gyémántok,mert ugye másolatok voltak.
.Ha az  eredeti kövek lettek volna kiállitva, egy hadsereg is kevés lenne az őrzésükre.


Kinai templom

Szintén kép a muzeumból